Egy félénk kisfiú csendesen odalépett egy utcai zongoristához, és halkan megkérdezte: „El tudnád játszani a La Bohème-t?” A zongorista elmosolyodott, és játszani kezdett—lassan, gyengéden és tele érzelemmel.

Ahogy a dallam betöltötte a teret, az emberek megálltak. A beszélgetések elhaltak. A fiú mozdulatlanul állt a zongora mellett, miközben a könnyek végigfolytak az arcán. Reakciója mindenkit meghatott körülötte.

Hamarosan idegenek törölték meg szemüket, a párok megfogták egymás kezét, és a tömeg egésze meghatódott a pillanat szépségétől.

Amikor a zene véget ért, a fiú azt suttogta: „Ez volt anyukám kedvence.”
És abban a pillanatban az egész utca megértette, miért volt ilyen fontos ez a dal—egy átlagos délután felejthetetlen élménnyé változott.